Huszárik Zoltán a modern magyar filmművészet hányatott sorsú, zaklatott életű „mitologikus” alakja, akit kortársai és leszármazottai mintegy emblémaként őriznek emlékezetükben, akinek azonban ténylegesen megadatott, hogy maradandó alkotásokkal írja be nevét művelődéstörténetünkbe, s megkerülhetetlenül otthagyja keze nyomát a filmnyelven, tágabb értelemben a kinematográfián. Huszárik aktív részese volt a hatvanas években új útjait kereső magyar film-avantgárd fiatal csapatának, Novák Márk, Sára Sándor, Tóth János, Ventilla István, Szabó István, Gaál István, Gyöngyössy Imre, Tímár Péter (távolabbról Jancsó Miklós, Somló Tamás, Banovich Tamás) és mások együtt működő 'kvázi' műhelyeinek. BBS-től az egykori II-es telepig.

A Galga - menti Domonyból, parasztcsaládból /félárván, mert apja Huszárik két éves korában meghalt/ nyomul fölfelé a kirobbanóan tehetséges ifjú, az Aszódi Gimnáziumban érettségizve (195O) sikerrel pályázik a szegedi orvosi karra, a Képző - és Iparművészeti Főiskolára, a Színművészeti Főiskola filmrendezői szakára. A három hely közül e legutóbbit választja. Vesztére. Mert hiába abszolvál kitűnően, tanárai: Gertler Viktor, Makk Károly sem tudják megmenteni a könyörtelen kuláktörvény miatti eltávolítástól /8 hold föld nagyapja, nagybátyja nevén!/. 1953 - tól 1959 - ig földet túr, rajzfilmes, filmasszisztens, dekoratőr, biztosítási ügynök, művészeti előadó, segédmunkás, nyomorgó - hét esztendei "hrabáli sors" az úgymond szocializmusban. 1959 -ben azután negyedéves hallgatóként rehabilitálják.
1966. február idusa: filmtörténeti pillanat. Az Uránia mozgóba sereglett a magyar értelmiség színe-java : költők, írók, muzsikusok, színészek, tudósok, szerkesztők, esztéták, kritikusok, szociológusok, filmrajongók, hogy szemtanúi lehessenek az ELÉGIA /56O méter,színes/ bemutatójának. Ez a 2O percnél alig hosszabb, méltán sokszorosan díjazott filmköltemény, amelynek könyvtárnyi irodalma, elemzése támadt, s amelynek filmnyelvi utóhatását máig sem tudjuk pontosan fölbecsülni, nemcsak formailag volt/maradt megújító, de alapjaiban támadta is a Kádár rezsim civilizációs mezbe bújtatott, brutális falú - kollektivizálását, több százezernyi ló kényszervágásával. Az ország akkoriban olcsó ló - gyulai kolbászt zabált.
Az ELÉGIA három tételes "lírai vallomás" - alkotóik meghatározása szerint. Igencsak tanulságos szemrevételeznünk, hogy eredeti terveikben a csodateremtés, a születés misztériumának, a föld embrió mozgásának képi jegyei jelentek volna meg az első tételben, ehhez képest egy "vesztésre ítélt táji - térbeli világ" nosztalgikus és fájdalmasan meggyötört motívumai, lenyomatai torlódnak egymásra, lovak, emberek, bizarr képkivágásokban, emberi és ló - szemszögekből, sajátos megvilágításokban, a bennső, szubjektív palettától a természeten túli elvonatkoztatásokig - fokozatosan sejlik föl "az áldozatra szántak" rejtett haladáskényszere. Olykor a látás, másszor a hangzás, de még a 'szaglás' érzékszervi együttese is beépül a groteszk montázsba.
A második tételből kimaradnak a háborús motívumok, a Delacroix, Picasso, Marini, Chagall utalások, helyettük 'tárgyszerűbben' jelennek meg a lovas civilizációt felváltó új világ önkéntelenül fenyegető mozzanatai: utcák, villamosok, járművek, szórakozóhelyek, illúzionista terek: lóversenypálya, vursli, cirkusz, múzeum - a kibontakozás, értelmezés esélye nélkül, művi környezetben, kölcsönzött fényekben, fény kalligráfiákkal megbolygatva, iránytalanul és groteszkül.
A harmadik tétel: vesztőhely és "ami utána jöhet". A filmbeli mozgás határozott irányba fordul, pontosan írja le a kivégzés színterét, amely zárt és titok nélküli, mint a lágerek felvonulási terei. A kompozíció kerete megemelt: ajtókban álló lovakkal, emberekkel. Amikor a felvevőgép a mészárlás szűkebb színterére vált, a lovak és emberek mozgása eggyé forrt rángás, szaggatottság, ütés, hőkölés, földre zuhanás, rángás, vér, vergődés, röhögő hóhérok, ismétlődő gyilkolászás - a rángó kamera nemcsak hitelesíti azt, aminek szemtanúja, de részesévé válik a megtörténtnek. Bűnrészesévé. A ló szemszögéből megítélt gyilkoséé is.
Hosszú dobszoló, végtelen elfutás - magasba meredő kamera pozícióban, a kép szinte kiszökik e dobzene alól, a meneküló ló és a tette elől menekülő ember gyilkos futásával. Hogy lefékeződjön s visszavonhatatlanul helyt adjon egy képi és zenei nekrológnak vagy gyászi szertartásnak, amely nem csillapít, nem szolgál vigasszal.
Filmtörténeti tény, hogy az ELÉGIA akkori mozi-vetítésein s később is sokan rosszul lettek...Pipett vissszafogottan nyilatkozott: "Azt hiszem, hogy a film a maga végleteségével, sok megdöbbentő képsorával a nézőnek segít eligazodni olyan emberi értékek felé, mint a szeretet és a hűség önmagunkhoz."
Huszárik alig élte túl a Csontváry filmet. Ugyanis, önsorsromboló is volt. Amellett kitűnő grafikus, könyillusztrátor, jeles rádióműsorok rendezője. Még novellákat is írt. Vibráló, okos, gyöngéd, gunyoros, jelentékeny ember volt. Azon kevesek közé sorolható, akinek életművét, sorsa példázatát nem törli a könyörtelen idő.